MAGYAR SZAK, IRODALOM - TANEGYSÉGLEÍRÁSOK
kreditált tanegységek

ALAPOZÓ KÉPZÉS (2 FÉLÉV)


MRN-401 Bevezetés az irodalomelméletbe (előadás, 1 kredit, 1 óra)
Az irodalomértelmezés történeti és elméleti módszereibe való bevezetés az irodalomkutatásnak elsősorban azokat a meghatározó és legismertebb rendszereit és irányzatait tekinti át, amelyeknek a kortárs alakelméleti, (recepció)történeti és retorikai pozíciókban egyértelműen kimutatható a hatástörténeti öröksége. Az előadás elsősorban azokon a nagyobb kérdéscsoportokon keresztül nyit utat az irodalomértelmezés modern rendszereibe, amelyek az irodalmi szöveghez való értelmezői viszony változásait helyezik előtérbe.
A tanegység az első félévben kötelezően teljesítendő, előfeltétele nincs. A tematika és az olvasmányjegyzék a mindenkori Tájékoztatóban található meg. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-402 Bevezetés az irodalomtörténetbe I. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás bevezeti az egyetemi tanulmányait kezdő hallgatót a művelődés-, irodalom- és stílustörténet fogalmának, korszakainak, alapkérdéseinek, törekvéseinek és legjelentősebb műveinek ismeretébe a kezdetektől a 18. század végéig. Megismertet a korszakolás problémájával, a szájhagyományozó kultúra örökségével és föltárásának módszereivel, valamint a rokon tudományok e tárgyú kutatási eredményeivel, továbbá az írásbeliség kialakulásával és középkori megjelenési formáival. Tárgyalja a középkori magyar és európai művelődés összefüggéseit, a világi írásbeliség megindulását, a magyar nyelvű nemzeti irodalom keletkezésének folyamatát és nagyobb szakaszait 1772-ig. Megismertet a korszak kiemelkedő alkotóival és szövegeivel.
A tanegység az első félévben kötelezően teljesítendő, előfeltétele nincs. A tematika és az olvasmányjegyzék a mindenkori Tájékoztatóban található meg. Teljesítésének módja belépő teszt és kollokvium.

MRN-403 Filológiai szeminárium (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A szeminárium célja a hallgatók bevezetésbe az egyetemi tanulás és a tudományos munka módszertanába, fölkészítése az önálló készülésre, anyaggyűjtésre, a modern elektronikus kommunikációs eszközök fölhasználására a későbbi egyetemi munkájuk során. A képzési célnak megfelelően gyakorlatban készíti fel a hallgatót a munkavégzés formáira, könyv- és könyvtárismeretre, filológiai módszerek alkalmazására, a szemináriumi és szakdolgozat elkészítésére. A szeminárium bevezetést ad az irodalomtörténet segédtudományainak módszertanába, terminológiájába és alapvető szakirodalmába. A hallgatók értékelése a gyakorlati feladatok teljesítése és a záró írásbeli teszt alapján történik.
A tanegység az első félévben kötelezően teljesítendő, előfeltétele nincs. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-412 Bevezetés az irodalomtörténetbe II. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás a 18. század utolsó harmadától a 19-20. század fordulójáig terjedő időszak irodalmába nyújt bevezetést. Legfontosabb feladatának azt tartja, hogy ennek a hosszú több alperiódusra osztható korszaknak olyan áttekintését nyújtsa, amely eltér a középiskolai oktatásban szokásos szemlélettől, s ezáltal készítsen fel a magyar irodalom tanulmányozásának egyetemi stúdiumára. Az előadás az irodalomtörténet intézménytörténeti szempontú vizsgálatára vállalkozik: arra kíváncsi, miképpen alakul ki az az intézményrendszer (társaságok, folyóiratok, könyvkiadók stb.), amely meghatározza a művek születését és az olvasókhoz való eljutását, milyen műfajtörténeti és kritikatörténeti folyamatok járulnak hozzá az irodalomból való gondolkodás differenciálódásához.
A tanegység a második félévben kötelezően teljesítendő, előfeltétele: MRN-401, MRN-402, MRN-403. A tematika és az olvasmányjegyzék a mindenkori Tájékoztatóban található meg. Teljesítésének módja belépő teszt és kollokvium.

MRN-413 Bevezetés az irodalomtörténetbe III. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás bevezetést nyújt a huszadik századi magyar irodalom poétika-, recepció- és intézménytörténeti kérdéseibe, bemutatja a korszakolás meghatározó narratíváit, valamint elsajátíttatja a korszak magyar irodalmával való foglalkozáshoz szükséges legfontosabb filológiai ismereteket. Filozófiatörténeti kitekintéssel képet ad az esztéta és a klasszikus modernség, a későmodernség és a posztmodern magyar irodalmának kánontörténeti változásairól, a korszakolást lehetővé tevő poétikatörténeti, esztétikai szempontokról, utalva azok kapcsolódására a történetiség kortársi kérdésirányaihoz. Az előadás a nemzeti irodalom történetét világirodalmi összefüggésekben tárgyalja. A félévvégi vizsga az előre megadott szépirodalmi és szakirodalmi olvasmányokat kéri számon.
A tanegység a második félévben kötelezően teljesítendő, előfeltétele: MRN-401, MRN-402, MRN-403. A tematika és az olvasmányjegyzék a mindenkori Tájékoztatóban található meg. Teljesítésének módja belépő teszt és kollokvium.

MRN-414 Verstan (előadás, szemináriumként is meghirdethető, 1 kredit, 1 óra)
Az előadás a hangzó beszéd, a ritmus, a mérték és a költészet fogalmaival való szembesítésben határozza meg a vers mint szövegforma természetét, ismertető jegyeit. A verstani jelenségeket kettős megközelítésben tárgyalja: egyfelől a nyelvi lehetőségként adott ritmuselvek, másfelől a magyar költői hagyományban meghonosodott és tovább hagyományozott versrendszerek összefüggésében. Így kerül sor a szólamtagolás elvén alapuló ütemhangsúlyos versrendszer, a szótagmérés elvén alapuló időmértékes versrendszer (klasszikus és újmértékes változatban), a mértékkapcsolás elvén alapuló szimultán verselés, valamint a szabadvers mint a sorok szintjén rendezett versforma vizsgálatára. Az egyes versrendszerek formajegyeit és formakészletét példák alapján foglalja rendszerbe, megkísérelve a szélesebb értelemben vett poétikai funkcióval való egybevetést is.
A tanegység a második félévben kötelezően teljesítendő, előfeltétele: MRN-401, MRN-402, MRN-403. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.


TÖRZSKÉPZÉS (6 FÉLÉV)


MRN-501 Irodalomelmélet I. (előadás, 2 kredit 2óra)
Az előadás az irodalomtudomány modern, újkori értelemben vett tudománnyá válásától kezdve ad szisztematikus áttekintést az irodalomértelmezés klasszikus irányzatairól. Behatóbban tárgyalja a klasszikus historizmust, az irodalomtörténeti pozitivizmust, a szellemtörténeti és formalista (alakelméleti) iskolákat, a fenomenológiai indíttatású irányzatokat, a szociológiai orientációt és -Jakobsontól Mukařovskyig a klasszikus irodalomtudományi strukturalizmus főbb esztétikai elveit, poétikai nézeteit, illetve irodalomértelmező gyakorlatát. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-502 Irodalomelmélet II. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás az irodalomtudomány 60-as években bekövetkező posztstrukturalista fordulatát övező teoretikus keretek mentén vázolja fel a szöveg fogalmának újabb megközelítéseit, az irodalom történeti létmódjára vonatkozó elgondolásokat, illetve kitüntetett figyelmet szentel az olyan koncepcióknak, amelyek a befogadás, az olvasás jelentőségéből kiindulva a jelentésképződés kommunikatív mintáit dolgozták ki. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-503 Irodalomelmélet III. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás azokat az irodalomelméleti problémákat állítja középpontba, amelyek a ’80-ass évektől a jelen időszakig az irodalomtudományos reflexió előterében állnak. Az irodalmi szövegértelmezés hermeneutikai és dekonstrukciós modelljei, ezek filozófiai háttere, illetve a két paradigma között átjárhatóság kérdései mellett ez a kurzus kínál betekintést a szűkebben vett irodalomtudomány kereteit áthágó olyan modellekről, amelyek a modern kultúraelméletek, a feminista irodalomkritika vagy a médiaelméleti orientációjú teoretikus konstrukciók összefüggéseiben a jelenkor irodalomtudományát meghatározzák. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-521 Világirodalom (ókor) I. (előadás, 2 kredit 1 óra)
A görög és a latin antikvitás irodalmaiba való bevezetés a homéroszi eposzoktól a római irodalom kései műfajaiig tekinti át azokat a legátfogóbb folyamatokat, amelyek meghatározó hatástörténeti mintákat adtak az európai irodalmiságnak. Az előadás nemcsak a történeti korszakolás és a - történetírástól a tanító költeményeken át a retorikákig - a műfajok alakulástörténetének kérdéseit vizsgálja, hanem egyszersmind fölvázolja az antikvitás kanonikus hagyományát is. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-522 Világirodalom (középkor-barokk) II. (előadás, 2 kredit, 1 óra)
Az előadás a 4. század második felétől nyújt bevezetést abba a mintegy 1200 évet átfogó, több nagy korszakot és stílusvilágot átfogó irodalomtörténeti rendszerbe, amelyet Szent Ágoston munkái és a középkori latin nyelvű himnuszok nyitnak meg és a romantika bizonyos jegyeit előkészítő barokk költészet zár le. A szükségképpen vázlatos világirodalmi összefoglalás elsősorban a nyugat-európai irodalmak főbb fejleményeit - irodalomszemléletét, műfajtörténetét - és klasszikusait tárgyalja, második szakaszában kitekintést ad a magyar irodalom szempontjából fontos kelet-európai (lengyel, horvát) vonatkozásokra is. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-523 Világirodalom (18-19. század) III. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás célja a 18-19. század európai irodalmait alakító nagy irányzatok (klasszicizmus, szentimentalizmus, romantika, realizmus, naturalizmus, szimbolizmus) átfogó bemutatása, melyek tárgyalása során nemcsak az irányzatok együttélésének és egymásra-hatásának kérdései kapnak erős hangsúlyt, hanem az egyes irányzatok műfaji rendszere és a nagy irányzatokon keresztül érvényesülő műfajtörténeti összefüggések is. A két évszázad klasszikusai közül elsősorban azoknak az alkotóknak (Sterne, Goethe, Stendhal, Baudelaire Tolsztoj, Dosztojevszkij, Flaubert és másoknak) a művei kerülnek előtérbe, akik vitathatatlan befolyással voltak a rájuk következő korszakok irodalmi hatástörténetére. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-524 Világirodalom (ókor / középkor / koraújkor) V. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A szeminárium több lehetséges formában (egy-egy korszak, műfaj, alkotó, klasszikus szövegek, irodalomszemléleti-poetológiai kérdések stb. középpontba állításával) igyekeznek közvetlen és aktív segítséget adni a vizsgált világirodalmi összefüggések szöveg- és műfajközeli elmélyítéséhez.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja belépő tesztvizsga és kollokvium.

MRN-541 Régi magyar irodalom (középkor-reneszánsz) I. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadások célja a középkori és reneszánsz jellemző műfajainak illusztrálása a vizsgálat korszerű módszereinek megfelelően kiválasztott példákkal európai kitekintéssel; a korszak magyar irodalma eszmetörténeti, művelődéstörténeti és bölcselettörténeti hátterének bemutatása. Ezen belül az egyes előadások tematikáját az előadók kutatási területe, illetve a legkorszerűbb tendenciák határozzák meg. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja belépő tesztvizsga és kollokvium.

MRN-542 Régi magyar irodalom (17-18. szd.) II. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás alapos képzést nyújt az 1600-1772 közötti irodalmat meghatározó nagy művelődéstörténeti korszakokról, összefüggésben azok európai társadalomtörténeti, filozófiai alapjaival, művészet- és stílustörténeti megvalósulásaival. Egyes alkotók és műfajok tárgyalása révén képet ad a korszak magyar irodalmáról alkotói és befogadói oldalról egyaránt. A legújabb kutatások közvetítésével áttekintést ad a magyar nyelvű szépirodalom létrejöttének folyamatáról, a nemzeti elv térhódításáról, előkészíti azon folyamatok megértését, amelyek a 18. század végén az irodalmi tudat létrejöttéhez s az irodalmi paradigmaváltáshoz vezettek. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja belépő tesztvizsga és kollokvium.

MRN-551 Régi magyar irodalom (középkor-reneszánsz) III. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A gyakorlati órák célja elmélyült elméleti és gyakorlati ismeretek és készségek megszerzése a korszak valamely szűkebb területén végzett önálló kutatómunkával. A szeminárium tematikáját a szemináriumvezető jelöli ki. Amennyiben erről a tematikáról a hallgatókat a Kurzuskínálat nem tájékoztatja, ennek körvonalazása a szemináriumvezető feladata a tárgyfelvétel előtt.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-552 Régi magyar irodalom (17-18. szd.) IV. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A szeminárium egyes jelentős szerzők vagy jellemző művek, jelenségek tárgyalása révén lehetővé teszi, hogy a hallgatók jobban elmélyedjenek az 1600-1772 közötti korszak vizsgálatában, megértsék nyelvét, társadalom- és filozófiatörténeti hátterét, fölismerjék a műfajtörténeti változásokat. Elősegíti, hogy a hallgatók elsajátítsák az irodalmi művek értelmezésének módszereit; támaszkodva a filológiai szemináriumon tanultakra gyakoroltatja a szövegolvasást, a kutatás tudományos módszereit.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-561 Klasszikus magyar irodalom (felvilágosodás) I. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
A félévente meghirdetett előadások az 1770-es évek elejétől az 1810-s évek végéig tartó időszak magyar irodalmának különféle vonatkozásairól adnak részletes áttekintést. Ennek az időszaknak központi fogalma a felvilágosodás, amelyet csak nemzetközi összefüggések között lehet értelmezni. Főleg eszmetörténeti aspektusa az erőteljes, egyebek között: a laicizálódás fejleményei, a kulturális tényei által meghatározott nemzet fogalmának térnyerése és az irodalom státusa. Fontos a stílustörténeti elv érvényesítése, napjainkban azonban a műfajtörténet termékenyebbnek látszik az irodalmi produkció bemutatásának és értelmezésének legátfogóbb elveként. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja belépő tesztvizsga és kollokvium.

MRN-562 Klasszikus magyar irodalom (reformkor) II. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadások a magyar irodalom történetének az 1810-es évektől az 1840-es évek végéig terjedő időszakával foglalkoznak. Szólnak a korszak meghatározó stílusának, a romantika jellegzetességeiről, ugyanakkor nagy súlyt helyeznek az irodalom szociológiai helyzetére: intézményeinek tovább alakulására, a sajtó szerepére, az írói csoportosulások kialakulására és változásaira, az irodalom és a kor eszmei áramlatainak kapcsolatára. Külön figyelem jut a korszak legfontosabb vitáinak ismertetésére. Fontos e forradalom felé haladó korban az irodalom történeti és művelődéstörténeti beágyazottsága. Az oktatás előterében azonban a nagy alkotók pályájának és életművének vizsgálata áll. A tematikát és az olvasmányjegyzéket az előadók a félév elején ismertetik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja belépő tesztvizsga és kollokvium.

MRN-571 Klasszikus magyar irodalom (felvilágosodás) IV. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A foglalkozások célja a korszak irodalmi életének eseményeivel és nagy alkotóival kapcsolatos témák önálló feldolgozása, a hallgatók alaposan megismerkednek a korszak problématörténetével. Ezek során kiváló alkalom nyílik arra, hogy napjaink meghatározó irodalomelméleti iskolának eredményeit szembesítsük a konkrét történeti anyaggal. A szemináriumok tematikáját a kurzus vezetője határozza meg. A hallgatók minősítése a szemináriumi dolgozat és a foglakozások során tanúsított aktivitás alapján történik.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-572 Klasszikus magyar irodalom (reformkor) V. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A szeminárium célja egy-egy irodalomtörténeti téma önálló feldolgozása. A hallgatók a korszak irodalmi életének legfontosabb eseményeivel és nagy alkotóinak életművével foglalkoznak, különösen fontos a műelemző készség elmélyítése. A reformkor magyar irodalma különösen alkalmas a modern irodalomelmélet tanulságainak kipróbálására, így például az irodalom befogadástörténeti vonatkozásainak a tanulmányozására. A tematikát a szemináriumvezető határozza meg. Az értékelés a szemináriumi dolgozat és a félév során nyújtott teljesítmény.
Választható tanegység, előfeltétele az alapozó képzési szakasz teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-599 Első szigorlat (4 kredit)
A szigorlatra való jelentkezés előfeltétele a törzsképzési szakasz tanegységeiből (MRN-5xx-es tanegységek) húsz kredit megszerzése a következő szabályok szerint. Magyar irodalomtörténeti tanegységekből legalább tíz kreditet kell megszerezni. Régi magyar irodalomból és klasszikus magyar irodalomból legalább 4-4 kredit megszerzése kötelező; úgy, hogy ebből legalább 2-2 kredit gyakorlati jegy (vagyis szeminárium) legyen. Irodalomelméletből és világirodalomból legalább 2-2 kredit megszerzése kötelező.
A szigorlat öt részből áll. 1. belépő tesztvizsga, 2. irodalomelmélet, 3. világirodalom a 19. század végéig, 4. régi magyar irodalom 5. klasszikus magyar irodalom az 1840-es évek végéig. A belépő teszvizsga minden szigorlati témakörre kiterjed, sikeres teljesítése előfeltétele a szóbeli vizsgára való bocsátásnak. A szóbeli vizsgán a hallgatók témakörönként két-két tételből felelnek. Egy választott tételt kidolgozva magukkal hozzák, a másikat a bizottság előtt előtt húzzák ki. Az otthon kidolgozható és a kötelező szigorlati tételeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó irodalmjegyzéket a mindenkori Tájékoztató teszi közzé.
A szigorlat egy bizotság előtt történik, lehetőleg egyetlen napon. Abban az esetben, ha gyakorlati okokból a szigorlat két részletben történik, mindkét részletet ugyanazon bizottság előtt kell letenni. Szigorlati részeredmény a következő félévre nem vihető át. A szigorlat értékelése a részeredmények nyomán egyetlen érdemjeggyel történik. Ha a szigorlat öt részének bármelyike elégtelen minősítést kap, úgy a szigorlat érvénytelen, érte kredit nem adható. A szigorlat sikeres teljesítéséért járó négy kredit nem csökkenthető és meg nem osztható.

MRN-601 Irodalomelmélet IV. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
A szeminárium több lehetséges témakijelöléssel, többek közt irodalomelméleti irányzatokra, fogalomtörténetre, egyes irodalomértelmezői módszerekre vagy műfajelméleti kérdésekre összpontosítva igyekszik hozzájárulni a szövegértelmezői készségek elmélyítéséhez, illetve segítséget nyújtani elsősorban az elméleti szakszövegek elemző olvasásához.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja kollokvium.

MRN-602 Irodalomelmélet V. (szeminárium, 3 kredit, 2 óra)
A szeminárium több lehetséges témakijelöléssel, többek közt irodalomelméleti irányzatokra, fogalomtörténetre, egyes irodalomértelmezői módszerekre vagy műfajelméleti kérdésekre összpontosítva igyekszik hozzájárulni a szövegértelmezői készségek elmélyítéséhez, illetve segítséget nyújtani elsősorban az elméleti szakszövegek elemző olvasásához.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-621 Világirodalom (20. század) IV. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
Az előadás célja a 20. század európai és észak-, illetve latin-amerikai irodalomtörténetét meghatározó irányzatok és műfajok áttekintése, a század irodalomtörténetére vonatkozó elgondolások szisztematikus vizsgálata. Fontos hangsúly esik a műfajtörténet alakulásaira, az "irodalmiság" fogalmának kitágulására és provokációira, az irodalmi/költői nyelv modernista, avantgárd, posztmodern stb. kánonjaira, valamint a nagy folyamatok eszme-, különösen filozófiatörténeti vonatkozásaira. Az előadás tárgyalja a jelen kor világirodalmának meghatározó alkotóit és folyamatait is.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének feltétele írásbeli záróvizsga vagy kollokvium.

MRN-622 Világirodalom (18-19. szd.v.20. szd.) VI. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A szeminárium több lehetséges formában (egy-egy korszak, műfaj, alkotó, klasszikus szövegek, irodalomszemléleti-poetológiai kérdések stb. középpontba állításával) igyekeznek közvetlen és aktív segítséget adni a vizsgált világirodalmi összefüggések szöveg- és műfajközeli elmélyítéséhez.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-661 Klasszikus magyar irodalom (a 19. század második fele), (előadás, 2 kredit, 2 óra)
A félévente meghirdetett előadások a 19. század közepétől a 19-20. század fordulójáig tárgyalják irodalmunk történetét. Ez azt jelenti, hogy éppen úgy szó esik a századközépen továbbélő romantikus tendenciáktól a modernség kialakulásáig tartó folyamatáról, mint a naturalizmus, a szimbolizmus, a szecesszió kezdeteiről. Az előadások természetesen - bár mindig szem előtt tartják az általános tendenciákat - nem a korszak egészét tárgyalják ebben az esetben sem, hanem annak egy-egy fontos összetevőjét, irányzati vagy műfaji szempontból értékes és jellegzetes dimenzióját mutatják be. Különösen fontos, hogy a hallgatók megismerjék a korszak főbb alkotóinak pályáját és műveit, betekintést nyerjenek az adott témáról folyó kutatások új fejleményeibe is.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének feltétele belépő teszt és kollokvium.

MRN-662 Klasszikus magyar irodalom (a 19. sz.második fele), (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
A gyakorlati órák célja a 19. század második fele magyar irodalmának tanulmányozása a hallgatók bevonásával és kutatómunkájával. a szemináriumokon a korszak jelentős, a kánon centrumába tartozó alkotásainak interpretációjára kerül sor, a tematikát a szemináriumvezető határozza meg. A foglalkozások fontos szempontja a romantikus tendenciák analízise, az irodalmi nyelv korszerű vizsgálatának elősegítése . A hallgatók betekintést nyerhetnek a korszak kutatásának aktuális feladataiba. Az értékelés alapja a kötelező szemináriumi dolgozat és a szorgalmi időszakban nyújtott teljesítmény.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-671 Modern magyar irodalom I. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
A huszadik század első felének magyar irodalma. A félévenként meghirdetett előadások egy-egy átfogó vagy szűkebb, de mélyebb vizsgálatra lehetőséget nyújtó tematika kapcsán betekintést nyújtanak az esztéta és a klasszikus modernség poétika- és recepciótörténeti kérdéseibe, foglalkoznak az avantgárd és az esztéta modernség nyelvszemléleti kapcsolatával, a mű és a művész státuszát érintő vitáikkal, hagyománytudati koncepcióik különbözőségével. Az előadások részletesen tárgyalják annak a poétikatörténeti váltásnak az esztétikai hátterét, művekben megnyilvánuló problémáit, amely a 20-as évek végén végbement a magyar irodalomban. Mindezt szorosan hozzákapcsolják a kor intézmény- és kritikatörténeti fejleményeinek elemzéséhez, amelynek homlokterébe a Nyugat, az avantgárd folyóiratok, a Vasárnapi Kör és a Sziget-mozgalom által kijelölt irányokat állítják, miközben kérdéseiket filozófiatörténeti és világirodalmi kitekintéssel, a történetiség kortársi horizontjaihoz kapcsolódva dolgozza ki. A félévvégi vizsga a meghirdetett előadások közül kiválasztott és felvett előadás adott tárgykörét kéri számon.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének feltétele belépő teszt és kollokvium.

MRN-672 Modern magyar irodalom II. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
A huszadik század második felének magyar irodalma. A félévenként meghirdetett előadások egy-egy átfogó vagy szűkebb, de mélyebb vizsgálatra lehetőséget nyújtó tematika kapcsán betekintést nyújtanak a későmodernség és a posztmodernitás magyar irodalmának poétika- és recepciótörténeti kérdéseibe, nagy hangsúlyt helyezve azok esztétika, nyelvelméleti és filozófiatörténeti összefüggéseire, valamint más művészeti ágakban megnyilvánuló változataira. Az előadások az egyidejű egyidejűtlenség figyelembevételével részletesen tárgyalják azoknak a poétikatörténeti változásoknak a művekben megnyilvánuló problémáit, amelyek a 60-as, illetve a 80-as évek közepén következtek be a magyar irodalomban. Mindezt szorosan hozzákapcsolják a kor kritikatörténeti kánonjainak elemzéséhez, hangsúlyosan érvényesítve a történetiségnek, a kulturális emlékezetnek a kortárs irodalomban megnyilvánuló horizontjait. A félévvégi vizsga a meghirdetett előadások közül kiválasztott és felvett előadás adott tárgykörét kéri számon.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének feltétele belépő teszt és kollokvium.

MRN-673 Modern magyar irodalom III. (előadás, 2 kredit, 2 óra)
A legutóbbi évtizedek magyar irodalma. A félévenként meghirdetett előadások egy-egy átfogó vagy szűkebb, de mélyebb vizsgálatra lehetőséget nyújtó tematika kapcsán betekintést nyújtanak a legutóbbi évtizedek magyar irodalmának poétika- és recepciótörténeti kérdéseibe, figyelembe véve e korszak nyitottságát, a történő irodalom folyamatosan változó horizontjait. Az előadások nagy hangsúlyt helyeznek a posztmodernitás társadalmi állapotának esztétika, nyelvelméleti és filozófiatörténeti összefüggéseire, valamint más művészeti ágakban megnyilvánuló változataira, és mindezt szorosan hozzákapcsolják a jelenben alakuló kritikatörténeti kánonok elemzéséhez, érvényesítve a történetiségnek, a kulturális emlékezetnek a kortárs irodalomban megnyilvánuló tendenciáit. A félévvégi vizsga a meghirdetett előadások közül kiválasztott és felvett előadás adott tárgykörét kéri számon.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének feltétele belépő teszt és kollokvium.

MRN- 681 Modern magyar irodalom IV. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
Szemináriumok a huszadik század első felének magyar irodalmából. A szemináriumok egyes jelentős vagy jellemző művek elemző megtárgyalásával lehetővé teszik esztéta és klasszikus modernségünk néhány poétikatörténeti jelenségének, nyelvszemléleti, recepció- és műfajtörténeti elmozdulásának részletes vizsgálatát. Közvetítik a huszadik század első felének magyar irodalmával való foglalkozáshoz szükséges filológiai ismereteket, betekintést nyújtanak a korszak irodalomtörténeti kutatásainak legfontosabb jelenbeli irányaiba és kérdéseibe, értelmezik ezek alapvető elméleti fogalmait, kitérnek a korszak lényeges kritikatörténeti fejleményeire és intézménytörténeti eseményeire.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-682 Modern magyar irodalom V. (szeminárium, 2 kredit, 2 óra)
Szemináriumok a huszadik század második felének magyar irodalmából. A szemináriumok egyes jelentős vagy jellemző művek elemző megtárgyalásával lehetővé teszik későmodernségünk néhány poétikatörténeti jelenségének, nyelvszemléleti, recepció- és műfajtörténeti elmozdulásának részletes vizsgálatát. Közvetítik a huszadik század második felének magyar irodalmával való foglalkozáshoz szükséges filológiai ismereteket, betekintést nyújtanak a korszak irodalomtörténeti kutatásainak legfontosabb jelenbeli irányaiba és kérdéseibe, értelmezik ezek alapvető elméleti fogalmait, kitérnek a korszak lényeges kritikatörténeti fejleményeire és intézménytörténeti eseményeire.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-683 Modern magyar irodalom VI. (szeminárium, 3 kredit, 2 óra)
Szemináriumok a kortárs magyar irodalomból. A szemináriumok egyes jelentős vagy jellemző művek elemző megtárgyalásával lehetővé teszik a kortárs magyar irodalom néhány poétikatörténeti jelenségének, nyelvszemléleti, recepció- és műfajtörténeti elmozdulásának részletes vizsgálatát. Különös figyelmet szentelnek annak a tapasztalatnak, hogy az elmúlt korszakok magyar irodalmának interpretációját a keletkező irodalom eltérő horizontjai alapvetően befolyásolják, ezért részletesen foglalkoznak a kulturális emlékezet jelenbeli poétikai formáival, a kánonképzés kísérleteinek szemléleti hátterével, és betekintést nyújtanak azokba az esztétikai jelenségekbe, amelyek a korábbi időszakok magyar irodalmának szempontjából jelentős interpretációs potenciállal rendelkeznek. A szemináriumok közvetítik a kortárs magyar irodalommal való foglalkozáshoz szükséges filológiai ismereteket, betekintést nyújtanak a mai kritikaírás néhány elméleti kérdésébe, bemutatják a legkiemelkedőbb irodalmi és irodalomtörténeti folyóiratokat.
Választható tanegység, előfeltétele az első szigorlat teljesítése. Teljesítésének módja gyakorlati jegy.

MRN-699 Második szigorlat (4 kredit)
A szigorlatra való jelentkezés előfeltétele az első szigorlat sikeres teljesítése, valamint húsz kredit megszerzése a második szigorlat tanegységeiből (MRN-6xx-es tanegységek). Magyar irodalomtörténeti tanegységekből legalább tíz kreditet kell megszerezni, ebből legalább négy kredit megszerzése szemináriumokból történjen. Irodalomelméletből és világirodalomból legalább 2-2 kredit megszerzése kötelező.
A szigorlat öt részből áll. 1. belépő tesztvizsga, 2. irodalomelmélet, 3. világirodalom a 20. század végéig, 4. klaszikus magyar irodalom (a 19. század második fele), 5. modern magyar irodalom.
A továbbiakban a második szigorlat rendje és értékelése megegyezik az első szigorlatéval.

Az MRN-990 szakdolgozatról lásd külön.

FOGALOMMAGYARÁZATOK

A belépő tesztvizsga elsősorban a kollokviumi (szigorlati) olvasmányok és az ezekhez kapcsolódó legfontosabb alapfogalmak ismeretét kívánja ellenőrizni. A belépő tesztvizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a hallgató legalább 65%-os eredményt ér el. Ennél gyengébb eredmény esetén a teszt eredménytelen, és a vizsga szóbeli szakasza nem kezdhető meg.

Az írásbeli záróvizsga egy tanegység teljes tematikájának ismeretét kéri számon. A záróvizsga követelményét a félév elején az előadó közzéteszi. Az írásbeli záróvizsga értékelése érdemjeggyel történik. Sikeres a záróvizsga, ha az eredménye legalább elégséges.

A gyakorlati jegy a szemináriumi munkát értékeli. Az értékelés alapja lehet az órai szereplés, a beadandó feladatok teljesítése, a szemináriumi dolgozat. A szeminárium sikeres teljesítését a legalább elégséges gyakorlati jegy jelenti.

vissza a kezdőlapra