Szakdolgozati témajavaslatok
2008

Az alábbi lista a BA-képzésben résztvevő hallgatók szakdolgozati témaválasztását van hivatva megkönnyíteni.
A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet ösztönözni kívánja a hallgatókat arra, hogy az alapképzés során elvégzett szemináriumok valamelyikére írott szemináriumi dolgozatukat fejlesszék tovább szakdolgozattá – ha azonban valaki ettől eltérő témát kíván választani, az alábbi lista segítségével mérheti fel, hogy Intézetünk oktatói milyen szakterületekkel foglalkoznak, s ez alapján kereshetik fel a kiválasztott tanárt a téma pontosabb körülhatárolása érdekében. Hangsúlyozzuk, hogy a lista nem konkrét szakdolgozati témaajánlatokat tartalmaz, hanem olyan, nagyobb témaköröket, amelyeken belül a hallgató és az oktató megegyezése alapján lehetséges a választás. Ott, ahol nincs megadva több témakör, annak a tanszéknek az illetékességét adtuk meg, ahol az illető oktató dolgozik. A későbbiek során ezek az adatok is teljesebbé és pontosabbá válhatnak.

Tanár

Témakörök

Bárczi Ildikó

1. Kódexirodalmunk párhuzamos szövegei
2. Liturgia és irodalom
3. Prédikációirodalmunk klasszikusai
4. Latin nyelvű irodalom Magyarországon

Bárdos László 1. Összehasonlító irodalomtörténeti témák (magyar–francia, illetve magyar–angol vonatkozásban)
2. A XX. század első felének magyar lírája
3. Konzervatív, „népnemzeti” költészet a XX. század első három évtizedében
4. Magyar dráma a reformkortól 1975-ig
5. A magyar novella a XX. század első felében

Bengi László

1. Az elbeszélés-értelmezés elméleti kérdései
2. A kultúratudományi szempontú elbeszélés-elemzés (20. század)
3. Posztmodern irodalom
4. Összehasonlító epikatörténet (19-20. század)

Bécsy Ágnes

1. Költészet és líra a magyar felvilágosodás idején és a reformkorban
2. A kritika és az esztétikai gondolkodás kezdetei a nyelvújítás korában
3. Az irodalmi kánon és a költői kanonizáció kérdései Kazinczy korában
4. Berzsenyi és Fazekas életműve
5. Fordítás és interpretáció

Bónus Tibor

1. XX. Századi francia irodalom
2. Dekonstrukció
3. Francia szemiológia
4. XVII századi francia klasszikus irodalom
5. XX. Századi magyar irodalom

   

Cs. Varga István

1. Németh László
Ars sacra -- szent művészet -- költészetünk szakrális vonulata a 20.
században.
2. NAGY LÁSZLÓ KÖLTŐI ÉS MŰFORDÍTÓI MUNKÁSSÁGA.
3. ÁGH ISTVÁN, BELLA ISTVÁN, BUDA FERENC, KALÁSZ LÁSZLÓ, RAFFAI SAROLTA,
RATKÓ JÓZSEF, SERFŐZŐ SIMON KÖLTÉSZETE.
4. Nagy Gáspár.
5. Magyar és orosz irodalmi kapcsolatok, komparatisztikai kérdéskörök.
6. Szergej Jeszenyin költészete

Czibula Katalin

1. A magyar dráma története a 18-19. században (multikulturális kapcsolatok, motívumkutatás, fordítások – fordításelméletek)
2. A magyar színház története a 18-19. században (szöveg és vizualitás, színház és szöveg, a színház társadalmi szerepe, intézménysülése, színházépületek, színházépítészet)
3. Teatralitás és reprezentáció ( színház szöveg nélkül, látvány, látványosságok, popularizálódás, dráma-színház-képzőművészet viszonya)
4. Női irodalom- nők az irodalomban (irodalmi művek női olvasata)

Demeter Júlia

1. A magyar irodalom (kb. 1740-1860)
2. Magyar drámák, 18-19. század
3. Magyar színháztörténet, 18-19. század; kultúratörténet színházi keresztmetszetben
4. Textológia: főleg 18. századi szövegek kritikai átírása
5. Magyar-angol témák (kb. 1700-1860); fordítások

Devescovi Balázs

1. Érzékeny széppróza a 18. és 19. század magyar irodalmában.
2. Az első magyar regények.
3. Irányzatos alkotások a 19. század magyar irodalmában.
4. Ökokritika: természet és irodalom kapcsolata.

Eisemann György

1. A későromantikus magyar líra
2.   A romantikus magyar próza a 19. század második felében
3. A modern magyar próza kezdetei a 19. század végén
4. A romantikus irodalom a modernitás és a posztmodernitás horizontján

Földényi László 1. angol és német romantika
2. 20. századi avantgarde művészete
3. európai drámatörténet 17-20. század

Fráter Zoltán

1. A novella a 20. század elején
2. Drámaformák az esztéta modernségben
3. Folyóirat-kultúra a 19-20. század fordulóján
4. Újholdas szerzők novellisztikája
5. Kisregények a későmodernségben

Gergye László

1. Az esztétizmus problémája a magyar századfordulón    
2. A magyar próza fejlődése a 19. század közepétől a Nyugat indulásáig
3. A skandináv próza fejlődése a 19. század közepétől 1920-ig
4. A mese és mítosz alakzatai a magyar századfordulón (19 – 20. század)
5. A felvilágosodás korának lírája a magyar és az európai irodalomban

Gintli Tibor

1. Poétikai eljárások a 20. sz. első felének magyar
regényeiben
2. Az epikai hagyomány átértelmezése a 20. sz. első felének prózájában
3. Műfajimitációk a 20. sz. első felének magyar epikájában
4. A lírai beszédmód változatai a 20. sz. első felében
5. Az újholdas epika narratív eljárásai

Györffy Miklós

1. Kortárs magyar próza
2. A 20. századi európai és magyar próza kapcsolatai
3. A műfordítás elmélete és gyakorlata
4. Irodalom és médiatudomány
5. 19. és 20. századi drámatörténet és színháztudomány

Horváth Iván

1. A középkor, reneszánsz és barokk (más felfogásban a középkor és  kora újkor) magyar irodalom- és művelődéstörténete
2. A középkor, reneszánsz és barokk (más felfogásban a középkor és  kora újkor) összehasonlító irodalom- és művelődéstörténete

Imre Zoltán

1. Magyar és európai drámatörténet 19-21. század
2. Magyar és európai színháztörténet 19-21. század
3. Kortárs magyar és európai színházelmélet

Józan Ildikó

1. Műfordítás-elmélet és -történet
2. Francia líra a 19. sz. második felétől
3. Intertextualitás

Kalafatics Zsuzsanna

1. A posztmodern orosz regény (pl. Jerofejev, Pelevin, Szorokin, Tolsztaja)
2. Az orosz epika története a 20. század első felében (pl. Belij, Bulgakov, Remizov, Szologub, Zamjatyin)
3. Orosz színházi utópiák
4. Írásbeliség és képiség, irodalom és film. A filmes adaptációk kérdései
5. Etnikai sztereotípiák - a cigány alakja az irodalomban

Kenyeres Zoltán 1. A Nyugat és a képzőművészet az 1908-1929 (Művészettörténeti tanulmányok, tárlatkritikák)
2. A Nyugat és színház 1908-1929 (Elméleti írások, színházkritikák)
3. A Nyugat és a film 1920-1941 (Elméleti írások, filmkritikák)

Kiss Farkas Gábor

1. Középkori és reneszánsz irodalomelmélet
2. Magyarországi humanista irodalom a 15-16. században
3. Barokk epika Magyarországon és Európában
4. Eszmetörténet és tudománytörténet a 17. századi Magyarországon

Kiss Irén 1. Európai romantika
2. Modern dráma
3. Műfordítástudomány
4. Mitológia és irodalom
5. Eszmetörténet és irodalom

Kosztolánczy Tibor

1. Gyulai Pál irodalomfelfogása
2. Péterfy Jenő kritikái
3. A Nyugat alapító szerkesztőinek munkássága
4. Magyar próza a 20. század első felében
5. Diktatúra és irodalom az 1950-es években
6. Magyar próza az 1970-es években

Kulcsár Szabó Ernő

Az önmagának elégséges szubjektivitás és a klasszikus magyar lírai modernség
József Attila és Gottfried Benn poétikája a harmincas években
Szabó Lőrinc és a későmodern vers grammatikája
Test és szöveg Esterházy epikájában
Babits az irodalom elméletéről
Horváth János és az irodalmi alapviszony
Thienemann Tivadar és az irodalmi kommunikáció medialitása
Szerb Antal, Halász Gábor és Németh László az epikai modernségről
Kant és Hegel a kultúra keletkezéséről
Simmel, Freud és Cassirer a kultúra válságáról
Ignotus és Babits a kultúráról és a hagyományról
A Nyugat és a Magyar Szemle a kultúráról
A modernség optomediális tapasztala: festmény – film – fotó – és a költői kép
Film – autó – írógép a 20. századi magyar irodalomban
Hang – szem – kéz: irodalom és a mediális kultúrtechnikák a 20. században
A médiumok és a távirányított véleményelőállítás

Kulcsár-Szabó Zoltán

1. Az interpretáció elmélete
2. Irodalom és médiatörténet (20. század)
3. Líraelmélet
4. 20. századi magyar irodalom
5. 20. századi összehasonlító irodalomtörténet (német, angol)

Orlovszky Géza

1. Zrinyi Miklós és műve
2. A barokk irodalom
3. Szövegközvetítés a kora újkorban
4. A kora újkori irodalom tanulmányozásának elméleti kérdései
5. Kora újkori szerzők szövegeinek kiadása

Pál József

1. Ady Endre kora, életműve, az életmű utóélete, recepciója.
2. A két világháború közötti kor irodalmi, szellemi irányzatai.
3. Irodalom, politika, és ideológia viszonya 1945 után, s az ehhez kapcsolható életművek.
4. A szomszédos országok magyar irodalmának irányai, alkotói.

Sárdi Margit

1. Női költészet a 18. század végéig (női alkotás; eszmetörténeti kérdések; életművek)
2. Emlékíró irodalom, 17-18. század (az emlékezés törvényszerűségei; műfaji kérdések; életművek)
3. Magyar nyelvű világi költészet, 17-18. század (stílus- és eszmetörténeti kérdések; műfajok; életművek; források és hatások)
4. Magyar nyelvű világi próza, 17-18. század (stílus- és eszmetörténeti kérdések; műfajok; életművek; források és hatások)
5. Erkölcsnevelő irodalom, 17-18. század
6. Szüzsé- és motívumtörténet
7. Szövegátírás, szöveggondozás (17-18. sz.)

Seláf Levente

1. Középkori irodalom
2. Reneszánsz irodalom
3. Költészetelmélet és fordításelmélet
4. Poétika és Verstan
5. 20. századi és kortárs líra

Sipos Lajos

1. A Nyugat folyóirat költői és írói
2. A két világháború közötti irodalmi viták
3. A romániai magyar irodalom folyóiratai, mozgalmai, szerzői
4. A teleológikus és genetikus szöveggondozás elméleti és gyakorlati kérdései Babits szövegek alapján
5. A Nyugat-recepció problémái

Schein Gábor

1. A magyar epika története a 20. század első felében
2. A magyar líra története a 20. század első felében
3. A magyar epika története a 20. század második felében
4. A magyar líra története a 20. század második felében
5. A magyar dráma története a 20. században

Szávai János

1. 19. századi regény (francia, angol, orosz, német)
2. Fantasztikus irodalom
3. Újraírások
4. Biblia és irodalom

Szegedy-Maszák Mihály

1. Irodalom és más művészetek
2. Romantika
3. 20. századi világirodalom
4. Irodalomelmélet
5. Reneszánsz és barokk

Szilágyi Márton

1. Poétikai kérdések a 18-19. századi magyar irodalomban
2. Az irodalom intézményrendszerének átalakulása a 18-19. században
3. Kritikatörténeti problémák a 18-19. századi magyar irodalomban
4. Szövegkiadás és textológiai problémák a 18-19. századi magyar irodalomban
5. Társadalomtörténet és irodalomtörténet határterületei

Tarján Tamás

1. Az 1900 utáni magyar szatíra története (Nagy Lajos, Tersánszky J. Jenő munkássága; az irodalmi paródia, a halandzsa stb.)
2. Az 1900 utáni magyar drámatörténet
3. A magyar líra 1968 utáni alkotói és irányzatai
4. Sport, játék, teatralitás, krimi, "irodalomperemi" tartalmi és formai összetevők a magas irodalomban
5. "Nyomdafestéket nem tűrő" tematikus és nyelvi jelenségek problematikája az újabb irodalomban

Vitekné Balogh Piroska

1. Kritika- és esztétikatörténeti problémák, 18-19. század
2. Neolatin irodalom: szövegek és poétikák, 18-19. század
3. Műfaji hagyományok, műfajtörténet, 18-19. század
4. Folyóirat- és hírlapirodalom, 18-19. század
5. Kanonizáció és irodalomtörténet-írás, 18-19. század

Zsadányi Edit

1. Narratív elméletek
2. A test kulturális elméletei
3. Feminista kritika
4. Huszadik századi amerikai írónők
5. Magyar írónők a huszadik században
6. Kortárs magyar próza